A megoldások kulcsa
Az életben, hogy mi történik velünk, szinte kiszámíthatatlan. Betegségek, hirtelen halálozások, társadalmi átalakulások, de még a természeti változások is mind-mind stresszhelyzetet, azaz hírtelen jelentkező, újszerű élethelyzetet okoznak, megoldandó problémát jelentenek. Bátran kijelenthetjük a stressz az élet velejárója, elkerülhetetlen rossz (bár létezik jó stressz is).
A fogyasztói társadalmak egyik sajátossága, hogy a hétköznapi élet során megsokszorozódnak bennük, azok a konfliktusok, amelyek alkalmazkodást igényelnének tagjaiktól. Ahogy a gyógyszeripar felkészül a különféle szomatikus (testi) betegségek megelőzésére, védőoltásokkal, úgy kell az életünket felvértezni, dinamikusan alkalmazkodó attitűdökkel, coping stratégiákkal (megoldási-stratégiák), hogy pszichénk egészségét is megvédjük. Fontos kimondani, hogy pszichoszomatikus betegségeket nem a stressz okozza, hanem az, hogy hogyan birkózunk meg az adott problémával.
Pikó (1997) szerint a megküzdés egy olyan folyamat, amely során a személy kognitív (megismerő) és magatartási erőfeszítéseket tesz a stressz forrását jelentő konfliktus megoldására.
Kezdjük a legelején.
A stresszhelyzet felismerésekor el kell döntenünk, hogy „bajban vagyunk-e vagy sem?”. Az első benyomás meghatározza, hogy milyen intenzív érzelmek tőrnek majd elő belőlünk.
A következő lépés a „milyen lehetőségeim vannak ebben a helyzetben? Eldöntjük, hogy leküzdhető, kontrolálható vagy visszafordítható-e a helyzet.
A harmadik szakaszban kell coping stratégiát választanunk. Választani csak akkor tudunk, ha ismerjük a lehetőségeinket.
A negyedik fázis maga a megküzdés, aztán jön az újraértékelés. Ha jó stratégiát(ákat) alkalmaztunk, akkor eredményre jutottunk, ha elégedetlenek vagyunk, új stratégiához kell folyamodjunk.
Folytassuk a stratégiákkal.
Problémaközpontú stratégiák: ahogy a neve is sejteti, a problémára összpontosítunk, csak akkor alkalmazható, ha kialakult helyzet megváltoztatható vagy a jövőben elkerülhetővé tehető.
- Kifelé irányuló stratégia
- Tárgyalhatunk, hogy kompromisszumra jussunk
- Konfrontálódhatunk, tehát szembe nézünk a problémával
- Befelé irányuló stratégia
- Megváltoztathatunk magunkban személyiségjegyeket, hogy már ne is legyen a későbbiekben stressz okozó a probléma
Érzelemközpontú stratégiák: Az idetartozó megküzdési stratégiák célja enyhíteni a stresszkeltő helyzethez kapcsolódó érzelmi reakciót, megváltoztatni a helyzet értelmezését, ha magát a helyzetet nem tudja megváltoztatni.
- viselkedéses stratégiák:
- a testmozgás az alkoholizálás, drogok fogyasztása, mint problémaelterelés, ,
- társas támogatás keresése, kihasználása
- kognitív stratégiák:
- eltávolodás a probléma időleges félre tétele,
- pozitív jelentés keresése: a kihívásként értékelés, pozitívabb hozzáállást biztosít
- a fenyegetettség csökkentése a helyzet jelentésének megváltoztatásával.
Kézzelfoghatóvá téve a tudományos megközelítést vegyünk egy példát. Az egyik legsúlyosabb stressz helyzet a válás, a szerelmi kapcsolatok vége.
A házastárs kompromittáló sms-eket talál – szembesül a helyzettel. Mint derült évből a villámcsapás jut el a tudatáig, hogy megcsalták, elárulták.
Az érzelmi kitörés rendkívül heves. Harag, megalázottság, kétségbe esés, kilátástalanság érzése önti el a sértettet. A probléma adott.
A helyzet visszafordíthatatlan, de ez nem azt jelenti, hogy csak érzelemközpontú stratégia alkalmazható, hiszen kompromisszumos képes beszélgetéssel, a problémával való szembenézéssel és önvizsgálattal a jövőben csökkenthető az előfordulása, és a jelenben lévő probléma megélése is kevésbé fájdalmas.
A problémaközpontú megküzdéssel szemben az érzelemfókuszú a stresszkeltő helyzethez kapcsolódó emocionális reakciók enyhítését célozza, megakadályozza, hogy az érintett a probléma megoldásával foglalkozzunk, negatív érzelmek elhatalmasodjanak. Befolyásolhatatlan helyzetekben az érzelemközpontú megküzdéshez folyamodunk. Ám az, hogy mennyire sikeresen alkalmazzuk ezeket a stratégiákat, nagymértékben függ élettapasztalatainktól, intellektuális képességeinktől, önkontrollunktól.
Térjünk vissza az esetünkhöz
A megcsalt reagálhat dühkitöréssel, fizikális agresszióval. A harag a düh egészséges önvédelmünk eszköze, megkönnyíti az elengedést. Nem kell félni a haragtól csak bölcsen, kell vele bánni. Le kell, kerüljön a piedesztálról a szeretett személy. Sokszor esünk abba a hibába, hogy csak a szépre emlékezünk, a reális negatívumok is fontos stratégiai elemek.
Lehet a meghatározó érzés az önvád – szerethetetlen vagyok, kövér vagyok, értéktelen vagyok -. Azt kell, mondjam még ez is jó, megfelelő megoldási stratégia, bizonyos határokon belül. Önkritikát kell gyakorolni, reális következtetéseket levonni és tovább lépni. Szembe kell nézni a valósággal, megbocsájtani és elengedni a kapcsolatot. Ebben az estben a folyamat akár 1 év is lehet, és addig folyamatosan alkalmazni kell a megfelelő megoldási stratégiákat, hogy a lehető legkisebb lelki sebekkel zárjuk le magunkban végleg a múltat.
Akkor, ha folytatom a történetet.
Az első hét szörnyű, sírásokkal, dühkitörésekkel tarkított. A második héten előkerülnek a barátnők, akikkel jól ki lehet beszélni a történteket, fel lehet emlegetni a múlt vétkeit és nagyszerű pillanatit is. Esténként, hogy el tudjon aludni, kocogni jár.
A második hónapban már vannak mosolygós napok és lassan letisztul a kép, hogy mi miért is történt. Hol hibázott a gyászoló és hol hibázott a megcsaló. 4-5 hónap múlva már körvonalazódnak új tervek, javul az önértékelés, és körvonalazódik a szlogen, hogy „a felhők felett mindig süt a nap”. Rendszeresen aerobik edzésekre jár, ahol a gondok tova szállnak. Félév elteltével már az ellenkező nem pozitív visszajelzéseit is szívesebben fogadja, és lassan 8-9-12 hónap elteltével lelkileg is kész egy új kapcsolatra.
Persze a leírtak egy ideális képet adnak, de a jó coping stratégiáknak happy and a vége Személyiségfüggő, hogy az időintervallum milyen hosszú, de a statisztikák szerint az 1 éven túli gyászreakció már kórosnak tekinthető, és szinte minden esetben helytelen megküzdési stratégiák eredménye.
A megoldási stratégiákat az elsődleges szocializációval tanuljuk meg, de az óvoda, iskola és a kortársak is alakítják, és ma már kimondottan erre képzett szakemberek is tanítják a technikákat.
Haris Éva
